Sok páciens nemet mond a kizárólag gyógyszer alapú pszichiátriai kezelésre
A mentális betegséggel küzdő páciensek gyakran utasítják el a pszichiátriai kezelést, amennyiben az csak gyógyszerkúrából áll – derül ki egy friss kutatásból.
A State University of New York kutatása összesen 186 korábbi tanulmányt eredményét vetette össze, amelyek mind a fenti tételmondatot bizonyítják.

„Azok a páciensek, akik számára csak gyógyszeres kezelést ajánlottak, kétszer nagyobb eséllyel utasították el a terápiát, mint azok, akik számára szakemberrel történő beszélgetést is ajánlottak. Úgy tűnik tehát, hogy a pszichiátriai betegek számára fontos, hogy megbeszélhessék valakivel érzéseiket” – fogalmaz a kutatást vezető Roger Greenberg.

A 186 kutatás során fókuszba került páciensek esetében a kezelést visszautasítók aránya 8 százalék fölött volt. Azok közül, akik végül megkezdték a kezelést, ötből egy nem fejezte be a terápiát. A kizárólag gyógyszeres kezelésben részesülők 1,2-szer nagyobb eséllyel hagyták abba a terápiát túl korán.

„A pszichotróp szerek sokaknak segítenek, és az orvosok gyakran egyszerű és gyors megoldásként tekintenek ezekre a módszerekre. A probléma ugyanakkor ennél általában komplexebb” – teszi hozzá Greenberg.

Az anyag a Psychotherapy című szaklapban került publikálásra.


Forrás: Medipress - Foto: Pixabay
2017 MÁR 10 12:00:00/