Teával a demencia ellen!
Napi egy csésze tea a demenciát távol tartja – különösen azoknál, akik genetikailag hajlamosak erre a betegségre, állítja Feng Lei, a Szingapúri Egyetem Yong Loo Lin Orvosi Iskolájának szakembere.
A kutató 957 ötvenöt éves és annál idősebb kínai személyt kísért figyelemmel és megállapította, hogy azoknál, akik rendszeresen fogyasztottak teát, akár 50 százalékkal is csökkent a demencia kockázata, és ez az arány még nagyobb, 86 százalék volt azok körében, akik az Alzheimer betegségre hajlamosító APOE e4 nevű gént hordozták magukban. A vizsgálat során az is kiderült, hogy teljesen mindegy, milyen teát fogyaszt az ember, az lényeg, hogy tealevélből készüljön az ital.

Feng Lei úgy véli, a teafogyasztás pozitív hatása a tealevelek bioaktív összetevőinek – például a katekinnek, theaflavinnak, thearubiginnak és L-theaninnak –  köszönhető, ezek ugyanis gyulladáscsökkentő és antioxidáns hatással rendelkeznek, és így megvédik az agyat az ér- illetve idegkárosodásoktól.

A vizsgálat további részleteiről a The Journal of Nutrition, Health & Aging című lap decemberi számában olvashatnak az érdeklődők.


Forrás: Medipress - Foto: Pixabay
2017 MÁR 24 10:00:00/