Túl kevesen tudják, hogyan kell újraéleszteni valakit
Jelenleg kevesebb mint ötből egy amerikai felnőtt van tisztában azzal, hogyan kell újraéleszteni egy embert. Minél idősebb valaki, annál kisebb az esélye annak, hogy birtokában van ennek az életmentő képességnek.
Jelenleg kevesebb mint ötből egy amerikai felnőtt van tisztában azzal, hogyan kell újraéleszteni egy embert. Minél idősebb valaki, annál kisebb az esélye annak, hogy birtokában van ennek az életmentő képességnek.

A University of Pennsylvania telefonos felmérése során 9 ezer 18 évesnél idősebb amerikaival beszélt a téma kapcsán, és kiderült, hogy 18 százalékuk nemrégiben részesült ilyen jellegű képzésben. Mindösszesen 65 százalék állította, hogy részesült valaha, valamikor hasonló oktatásban.

Azok, akik magas iskolai végzettségűek, 43 százalékkal nagyobb eséllyel részesültek képzésben, míg a magas jövedelműek körében ez a szám 7 százalékkal magasabb. Főként a fiatalokat tanítják meg manapság, hogyan kell újraéleszteni valakit, az 50 éveseknél idősebbeknek csak feleannyi eséllyel sajátították el ezt a fontos képességet.

„Rendkívül fontos, hogy megértsük, mi zajlik egy egyszerű járókelő fejében, amikor lát egy embert, akinek segítségre van szüksége. Mi viszi őket az abba az irányba, hogy felelevenítsék életmentő képességüket, vagy éppen elsajátítsák az alapokat. Különösen az idősebbek esetében fontos kérdések ezek” – fogalmaz a kutatást vezető Dr. Benjamin Abella.

A szakember szerint aggasztó, hogy csupán a megkérdezettek 35 százaléka érez magában késztetést, hogy átismételje a tanultakat vagy épp elsajátítsa az újraélesztés technikáját.


Forrás: Medipress - Foto: Pixabay
2016 NOV 19 12:00:00/