Törökbálint, 2019. április 29., hétfő (MTI) - Új CT készüléket adtak át hétfőn a törökbálinti tüdőgyógyintézetben.

    Az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkára az átadóünnepségen úgy fogalmazott: tüdőgyógyászként külön öröm számára, hogy az erősebb állami egészségügyi ellátás részeként átadhatják a diagnosztikai berendezést. 
    Horváth Ildikó elmondta, a CT (komputertomográf) - amelyet az Egészséges Budapest Program keretében szereztek be - különböző tüdőbetegségek szűrésében, illetve a tüdőrák korai felismerésében erős pillére lehet a környék egészségügyi ellátásának. 
    Hangsúlyozta, hogy a berendezés beszerzésével ott történhet majd a kivizsgálás, ahol az ellátás is fog.
    Antal Gabriella, az intézet főigazgatója arról beszélt, hogy ma már CT készülék nélkül nem lehet tüdőgyógyászatot végezni. A berendezés, mivel kiszolgálja a környező településeket is, nemcsak a törökbálintiaké, hanem Pest megye lakosságáé is - mondta a 153 millió forint értékű készülékről.

MTI

2019 ÁPR 30 06:27:00/