Szeptembertől a Zala Megyei Szent Rafael Kórház központi telephelyén, egy újonnan beszerzett korszerű berendezéssel végzik a tüdőszűrést Zalaegerszegen - közölte az intézmény főigazgatója szerdai sajtótájékoztatóján.

Halász Gabriella arról számolt be, hogy eddig a kórház külső, pózvai városrészben lévő telephelyén, egy 14 éves, gyakran meghibásodó géppel végezték a tüdőszűrést. Az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) által biztosított több mint 33 millió forintból új berendezést vásárolt a zalaegerszegi intézmény, amelynek központi, Zrínyi úti telephelyén állították üzembe az új diagnosztikai eszközt, így szeptembertől már itt fogadják a pácienseket.
    A zalai megyeszékhely kórházában az új tüdőröntgengép beszerzésén kívül az elmúlt hónapokban a teljes intézményt kamerarendszerrel látták el, szigetelték a diagnosztikai épület tetőzetét, továbbá új liftet állítottak üzembe az I. belgyógyászati osztálynak és a fertőző osztálynak helyet adó épületben.
    A főigazgató elmondta: négy év alatt mintegy 23 millió forintot takarítanak meg azzal, hogy a vagyon- és személyi biztonság növelése érdekében az eddigi 25 kamera mellé további 84-et szereltek fel a kórház területén, ezzel ugyanis megspórolják a külső őrző-védő szolgálat biztosításának költségeit. A tetőszigetelés költségével együtt 15 millió forintos beruházást az ÁEEK pályázati forrásából tudták megvalósítani, és a fenntartó 28 millió forintos támogatása fedezte az új lift beszerelését is.
    Vigh László (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője mindehhez hozzátette: a zalaegerszegi intézményben az elmúlt öt-hat évben már több mint kilencmilliárd forint értékű beruházás zajlott. Mindez nemzetgazdasági szempontból is fontos, hiszen a kórháznak az a feladata, hogy a betegek minél hamarabb visszatérhessenek a családjukhoz és a munkájukhoz.

MTI.hu

2017 AUG 13 10:38:00/