Új szerveződés - megalakult a Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezete
Megalakult a Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezete (ReSzaSz), az új szerveződés célja a hatékony érdekvédelem.

    A szakszervezet pénteki budapesti bemutatkozó sajtótájékoztatóján Dénes Tamás elnök elmondta, azért döntöttek a ReSzaSz megalakítása mellett, mert nem találtak olyan szervezetet, amely szerintük megfelelő válaszokat adott volna az egészségügyben meglévő problémákra.
    Ezek közül elsősorban a rezidensek és a szakorvosok bérrendezését emelte ki, és azt mondta, várják, hogy az egészségügyi államtitkárság betartsa év elején tett ígéretét, miszerint 270 ezer forint lesz a szakorvosi alapbér.
    Az ágazatban várt változást "kikényszerítő" érdekérvényesítési technikák között említette, hogy első lépésben az orvos - aki megteheti - ne vállaljon önként túlmunkát, de a különböző demonstrációk szervezését és végső soron a felmondólevelek ismételt letétbe helyezését és a munkabeszüntetés lehetőségét is felvázolta az elnök.
    Közölte, a következő éveknek az egészségügyről kell szólniuk, "újra kell éleszteni" az ágazatot, hangsúlyozva, hogy nem nyugati béreket szeretnének, hanem olyan díjazást, amely tisztességes. (Elképzelésük szerint egy rezidens nettó alapbére 300 ezer forint, egy szakorvosé 500 ezer, míg egy főorvosé 700 ezer forint kell, hogy legyen.)
    A sajtótájékoztatón szó volt arról is, hogy a szakszervezet szerint nyilvánossá kell tenni a kórházak minőségi mutatóit. Ezzel kapcsolatban Hegedűs Zsolt, a ReSzaSz általános alelnöke azt mondta, a betegellátás minőségi mutatóinak mérése és nyilvánossá tétele a legfontosabb lépés az egészségügyi rendszer megreformálásához.
    Úgy vélik, hogy a kórházi fertőzési ráta, a halálozási mutatók vagy az ismételt kórházi felvétel transzparenssé tétele elengedhetetlen, de fontos az is, hogy nyilvánosságot kapjanak a szakmai regiszterek. Ezen kívül Hegedűs Zsolt fontos tartja, hogy a gyógyszergyártók és a gyógyászati eszközöket gyártók kötelesek legyenek nyilvánosságra hozni az orvosoknak, kórházaknak juttatott egyéb szolgáltatásokat is.
    A ReSzaSz szerint ma a társadalom lojalitása és az egészségügyben dolgozók önfeláldozó munkája miatt működik az ellátás, és fontos, hogy érdekvédelmi szervezet keretében próbáljanak tárgyalásokat indítani a változások érdekében.
    Dénes Tamás - aki korábban a Magyar Rezidens Szövetség elnöke volt - jelezte, a szakszervezet nem fog politikai rendezvényeken részt venni, de minden olyan szervezettel együtt kíván dolgozni, amely az ágazat jobbítását tűzte zászlajára.
    Az elnök kifejtette, partnerei kívánnak lenni a mindenkori kormánynak egy olyan konstruktív átalakításban, amely a betegek és az ágazatban dolgozók érdekeit tartja szem előtt.


Forrás: mti.hu fotó: Ilmicrofono Oggiono (flicker.com)
2016 JAN 15 23:14:14/