Újabb ezer ember jut egészséges ivóvízhez Somogyban
Nagykorpád és Felsőmocsolád, két somogyi település társulásának köszönhetően októbertől ezer ember jut egészséges ivóvízhez az Európai Unió támogatásával. 
Izményi Éva tájékoztatása szerint a nettó 204 millió forintba kerülő fejlesztésre azért volt szükség, mert a helyi kutakból nyert ivóvíz ammóniumkoncentrációja a határérték feletti, Nagykorpádon pedig a vastartalom is magas volt. 
A beruházáshoz az Európai Unió és a magyar állam csaknem 184 millió forintot biztosított, a szükséges 20 millió forint önerőt pedig a Belügyminisztérium pályázatán nyerte el az önkormányzatok által létrehozott társulás, így a lakosságnak semmilyen anyagi terhet nem jelent a korszerűsítés. 
A 2014 májusában elkezdett munkálatok során mindkét településen korszerű vízkezelőt építettek, új vasiszap-ülepítőt alakítottak ki, átépítették a csomópontokat, átmosták a teljes ivóvízhálózatot. Nagykorpádon felújították a meglévő víztornyot, Felsőmocsoládon pedig a vízszolgáltatás biztonsága érdekében tartalékkutat fúrtak.


Forrás: MTI - Fotó: Nathaniel McQueen (Flickr.com)