Van genetikai összefüggés az alvászavar és a túlsúly között
Úgy tűnik, genetikai összefüggés van a rossz alvásminőség és egyéb egészségügyi problémák között. Ebbe a körbe tartozik a túlsúly, a nyugtalan láb szindróma és a skizofrénia is a University of Manchester friss kutatása szerint.
„A klinikai kutatások sokat segítenek abban, hogy megértsük ezeknek a betegségeknek a biológiai hátterét. Arra már korábban is felfigyeltek a tudósok, hogy van összefüggés az alvászavarok és a felsorolt állapotok között, viszont ez az első kutatás, amely a konkrét biológiai hátteret is felderíti, méghozzá molekuláris szinten” – mondja a kutatást vezető Dr. Martin Rutter, a University of Manchester munkatársa.

A szakemberek összesen több mint 112 ezer ember génállományát térképezték fel, hogy rájöjjenek, milyen összefüggés lehet az alvászavar és a génszerkezet között. A folyamat során a kutatók azonosították azokat a genomterületeket, amelyek a különféle alvásproblémákhoz kapcsolódnak (ideértve az inszomniát és a túlzott napközbeni fáradtságot is), majd megvizsgálták, milyen arányban van jelen ezeknek a pácienseknek az esetében a nyugtalan lábszindróma, a skizofrénia és a túlsúly.

A University of Manchester munkatársai abban bíznak, hogy ez a tudás segít abban, hogy további kutatások szülessenek a témában, amely enyhíti a felsorolt betegségek tüneteit. Az anyag a Nature Genetics című szaklapban került publikálásra.


Forrás: Medipress - Foto: Pixabay
2016 DEC 28 16:00:00/