Védőoltást javasol a bárányhimlő ellen a Házi Gyermekorvosok Egyesülete
Budapest, 2017. november 4., szombat (MTI) - A Házi Gyermekorvosok Egyesülete a gyermekeknek és a betegségen eddig át nem esett felnőtteknek is védőoltást javasol a bárányhimlő ellen a szövődmények, illetve maradandó károsodások elkerülése érdekében.

Póta György, az egyesület elnöke szombaton, az M1 aktuális csatornának nyilatkozva elmondta, a bárányhimlő évente 35-40 ezer embert fertőz meg, akik közül 200-400-an szorulnak kórházi kezelésre, 100-150-en pedig akár maradandó egészségkárosodást is szenvednek.
    Kiemelte, a megelőzés egyetlen lehetősége a két oltásból álló oltássorozat, amely - a betegségen történő áteséshez hasonlóan - életre szóló védettséget ad.
    Póta György szerint az oltásokat 15 hónapos korban, a többi kötelező oltással egy időben célszerű beadni, de azt a betegséget eddig el nem kapott felnőtteknek is ajánlott kérni.
    A Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke szólt továbbá arról is, hogy a közelmúltban nagyobb nyilvánosságot kapott száj-végtag vírus évek óta ismert, és nem indokol semmilyen megelőző intézkedést.

MTI

2017 NOV 13 07:22:00/