Zenével enyhíthetők a posztoperációs fájdalmak?
A hátsérülésből felépülő betegek gyakran küzdenek fájdalmakkal és szorongással, ám egy nemrégiben végzett kutatás szerint ezen zeneterápiával enyhíteni lehetne.
A New York-i Mount Sinai Kórház kutatói 30 beteget kísértek figyelemmel, akik valamilyen gerincműtéten voltak túl, és az operációt követő 72 órán belül félórás zeneterápiában részesítették őket. A terápia éneklést, ritmikus dobolást és élő zenét is tartalmazott, és nagyban hozzásegítette a betegeket ahhoz, hogy ellazuljanak és kevésbé szenvedjenek a fájdalmaktól. Kontrollcsoportként 30 másik – szintén gerincműtéten átesett – beteget csak a hagyományos módon ápoltak, ők nem vettek részt a zeneterápiás foglalkozásokon.

Amint arról a kutatást vezető John Mondanaro, a Louis Armstrong Zeneterápiás Osztály klinikai igazgatója beszámolt, a kontrollcsoport tagjai enyhén növekvő fájdalomérzetről számoltak be, míg a zeneterápiában résztvevők egyértelmű javulást észleltek magukon, és a diszkomfort érzetük is enyhült.

A kutatók hozzátették, hogy a fájdalom nagyon szubjektív dolog, és minden egyes esetben egyéni megközelítést igényel. Az elismert, hivatalos zeneterapeuták nagyon sokat tudnak segíteni annak enyhítésében, és minden egyes betegnél a saját igényeikhez tudják igazítani a kezelést.

A vizsgálat további részleteiről a The American Journal of Orthopedics című lapban olvashatnak az érdeklődők.


Forrás: Medipress - Foto: Pixabay
2017 ÁPR 12 17:00:00/