az egészségügyben a változtatás irányát nem lehet vitatni
Az egészségügyben tett kormányzati intézkedések irányát nem lehet vitatni, de vitának természetesen van helye - mondta az egészségügyért felelős államtitkár csütörtökön egy budapesti fórumon.

Ónodi-Szűcs Zoltán az Egészségügy 5 dimenzióban című szakmai konferencián azt mondta, ez a kormány bátran nyúlt az egészségügyhöz, sok minden változott. Arra kért mindenkit, hogy kritikáját úgy fogalmazza meg, hogy az a betegek bizalmát ne ingassa meg az ágazatban.
    Az államtitkár elismerte, hogy a lakosság nem mindig érzékeli a kedvező változást. A változtatásoknál a betegek érdekeit, a betegbiztonságot kell előtérbe helyezni az ellátórendszer érdekeivel szemben - tette hozzá.
    Kitért arra, hogy az Egészségbiztosítási Alap költései 2010 óta folyamatosan emelkednek, idén is 200 milliárd forintot meghaladó összeggel fog növekedni az egészségügyi költés, ami a GDP 0,6-0,7 százalékát jelenti. Ónodi-Szűcs Zoltán hozzátette: úgy véli, nem lehet csak a költések emelésével javítani a lakosság megítélését az egészségüggyel kapcsolatban.
    Az államtitkár beszélt az ágazati béremelésről, a rezidensi ösztöndíjakról és a szakdolgozóknak kiírt Mihalicza-ösztöndíjról, valamint arról, hogy mára már nem az orvoshiány az igazi gond, hanem a szakdolgozók hiánya. Utalt arra, hogy míg 2010-ben 845 orvos kérte a külföldi munkavállaláshoz szükséges hatósági igazolást, addig tavaly 396-an. 
    Úgy vélte, társadalompolitikai kérdés, hogy az egészségügyi bérek hol helyezkednek el a társadalmi rangsorban. Elismerte, hogy van még teendő a bérek rendezésében, és az érdekvédőkkel további tárgyalások lesznek.
    Ónodi-Szűcs Zoltán előadásában kitért az alapellátásra, úgy fogalmazott, hogy az elmúlt évek nyertese az alapellátás volt, több mint 70 százalékkal emelkedett a finanszírozása. "Ez nem elegendő, de jelentős az előrelépés" - mondta.
    Az államtitkár kitért arra, hogy a népegészségügyi témaköröket újra kell gondolni, vannak akciótervek e területre. Például szűrőbuszok beszerzését és a vastagbélszűrés kiterjesztését tervezik az év végéig; a védőnői szolgálatról szóló koncepció kidolgozása folyamatban van. 
    Az Egészséges Budapest Programról szólva Ónodi-Szűcs Zoltán azt mondta, a program már nemcsak egy új kórház felépítéséről szól, hanem Budapest egészségügyi ellátásának újraszervezéséről. Sok száz milliárdos programról van szó, és nem lehet 8-10 évnél előbb befejezni - jegyezte meg. 
    Az államtitkár azt mondta, nem ismer olyan feszültségforrást, amit ez a kormány hozott volna létre, tehát nem most kezdett el a társadalom elöregedni, nem most lett drágább az orvostechnológia, és nem most kezdődött az elvándorlás sem. 
    A gondok örököltek, és csak azt lehet ennek a kormánynak felróni, hogy az intézkedéseivel milyen sebességgel számolja fel az örökölt problémákat - fogalmazott az egészségügyért felelős államtitkár.
    Mikola István, a Külgazdasági és Külügyminisztérium biztonságpolitikai és nemzetközi együttműködésért felelős államtitkára, korábbi egészségügyi miniszter előadásában egyebek mellett arról beszélt, hogy vissza kell állítani a szabad szellemi foglalkozású orvoslást, és elengedhetetlen az orvoslás presztízsének visszaállítása is, továbbá a magánforrások bevonása nélkülözhetetlen az ágazatba.
    Kiemelte, szükség lenne önálló egészségügyi tárcára, mint mondta, ezt a kérdést végig kell gondolni.
MTI

2017 SZE 04 10:03:00/