A médiában megjelenő erőszak növeli a rémálmok gyakoriságát
A lefekvés előtt megnézett erőszakos filmek hatására álmainkban gyakran jelennek meg sötét hangulatú képkockák, rémálmokat okozva. A nemrégiben megjelent kutatásból kiderül, hogy akik éjszaka sötét tematikájú filmet néznek, 13-szor nagyobb valószínűséggel álmodnak rosszat, mint azok, akik mással töltik az idejüket este.
A lefekvés előtt megnézett erőszakos filmek hatására álmainkban gyakran jelennek meg sötét hangulatú képkockák, rémálmokat okozva. A nemrégiben megjelent kutatásból kiderül, hogy akik éjszaka sötét tematikájú filmet néznek, 13-szor nagyobb valószínűséggel álmodnak rosszat, mint azok, akik mással töltik az idejüket este.

„Ez jelentős hatás” – nyilatkozta a kutatás szerzője, Brad Bushman, az Ohio State University kommunikáció és pszichológia professzora. Az eredmények – melyek a Dreaming című folyóiratban jelentek meg – nem okoznak meglepetést azoknak, akik már végigültek egy késő éjszakai horrorfilmet. A kutatás azonban kiterjedt az erőszakos média és annak a mindennapi életünkre gyakorolt hatására is.

Bushman szerint az eredmények megerősítik az általános tanácsokat, miszerint limitálni kell a gyerekeket ért erőszakos médiát, illetve azok a felnőttek is fontolóra vehetnék a javaslatot, akik gyakran szenvednek rémálmoktól.

A kutatás során 1300 török felnőttet és gyermeket kérdeztek az általuk használt médiáról, beleértve hogy milyen gyakran néznek erőszakos vagy szexuális tartalmat. Emellett a kérdőívben álmokat érintő kérdések is előfordultak, mint például szoktak-e álmodni, illetve azok milyen gyakran erőszakos vagy szexuális természetűek. Ezután a kutatók az előző este lefekvés előtt nézett tartalomról kérdezték a résztvevőket, és az azt követő álomról, ha volt.

A résztvevők 80 %-a számolt be erőszakos álmokról. Az eredmények szerint, aki gyakran néz erőszakos tartalmat, gyakrabban is álmodik hasonló tematikájút. A szexuális tartalomra is igaz ez, ha nem is olyan erős az összefüggés. Ebben az esetben hatszor nagyobb valószínűséggel lesz az embereknek erotikus tematikájú az álma.

Bushman megjegyezte, hogy a kutatás során a megkérdezettek török nemzetiségűek, így az eredmények eltérőek lehetnek más kultúrákban, ahol az erőszak és a szexualitás kevésbé tartozik a tabu témák közé.

Ám, ha így is van, hogy az erőszakos tartalmak erőszakos álmokat szülnek, számít ez egyáltalán? Dr. Gene Beresin, a Massachusetts General Hospital pszichiátere és igazgatója szerint igenis számít. „Az álmok olyan szociális, érzelmi és egyéb témákat dolgoznak fel, melyek hatással vannak ránk, így tudatosan vagy tudat alatt, de befolyásolják a hangulatunkat és viselkedésünket.”

Azonban ez nem jelenti azt, hogy mostantól mindenkinek kerülnie kell a félelmetes filmeket. „Ez emberfüggő” – tette hozzá Beresin. „Ha könnyen felzaklat valakit egy tartalom, akkor tanácsos azt kerülni. Fontos, hogy ismerjük magunkat és korlátainkat.”


Forrás: Medipress - Foto: Pixabay
2016 NOV 29 09:00:00/