Agytréning-gyakorlatok segítenek megelőzni a demenciát
A számítógépes agytréning hatékony eszköz lehet a demencia megelőzésében azoknak a pácienseknek az esetében is, akik a magas kockázatú csoportba tartoznak a betegség szempontjából – derül ki egy friss kutatásból.
A számítógépes agytréning hatékony eszköz lehet a demencia megelőzésében azoknak a pácienseknek az esetében is, akik a magas kockázatú csoportba tartoznak a betegség szempontjából – derül ki egy friss kutatásból.

A tréning tulajdonképpen egy olyan számítógépes módszer, amelynek keretében a felnőttek olyan videójátékokkal játszanak, amelyek kimondottan megtornáztatják az agyat. Különösen azok az idős emberek profitálhatnak a tréningből, akik az enyhe kognitív romlás tüneteivel már kénytelenek voltak szembenézni. Ennél a csoportnál 10-ből 1 az esélye annak, hogy egy éven maguk is demenciával küzdenek majd. Kiderült az is ugyanakkor, hogy amikor a demencia viszont már megjelent, a számítógépes agytréning semmilyen hatást nem fejt ki.

A University of Sydney friss kutatása 20 olyan tanulmányt vetett össze, amelyek az agytréningek demenciára gyakorolt hatását vizsgálták. Bebizonyosodott, hogy ezek a játékok jelentősen fejlesztik a kognitív képességeket, a memóriát, a tanulást és a koncentrációs képességet is. Emellett a tréning a hangulatra is pozitív hatást gyakorolt, továbbá az életminőséget is fejlesztette – állították a résztvevők, akiket a szakemberek interjúvoltak meg.

Az American Journal of Psychiatry című szaklapban publikált anyag szerint a módszer kizárólag az enyhe kognitív romlás esetén működik, a ennél súlyosabb állapotnál már nem ígér eredményeket.


Forrás: Medipress - Foto: Pixabay
2016 NOV 18 16:00:00/