Megkezdte működését az első vidéki Pető Prémium Pont a Gyulai Várfürdőben - tájékoztatta az intézmény csütörtökön az MTI-t.





    A Pető Intézet által elkezdett decentralizált programot azért hozták létre, hogy a Pető-módszer intézményi keretek között azokban a régiókban is elérhető legyen, amelyek távol esnek Budapesttől - olvasható a közleményben.
    Az augusztus 1-jétől a Semmelweis Egyetem részeként működő Pető András Kar (korábban Pető András Főiskola) a központi idegrendszeri sérülés miatt mozgásukban akadályozott gyermekek és felnőttek (főként stroke-on átesett páciensek, sclerosis multiplexszel élők, Parkinson-szindrómában szenvedők) fejlesztését végzi intézetében, valamint konduktorokat képez, akik elsajátítják az ehhez szükséges Pető-módszert. 
    A Pető András által kidolgozott módszer lényege, hogy az idegrendszer a károsodások ellenére is rendelkezik tartalékokkal, új kapcsolatok kiépülésének lehetőségével, és ezek a tanulási-tanítási folyamat megfelelő vezérlésével mozgósíthatók. A fejlesztés célja az, hogy a sérültek önellátóvá váljanak és integrálódjanak a társadalomba. 
    A Pető Prémium Pontba elsősorban a Békés megyében és a térségben élő gyermekeket és felnőttek várják, de szóba jöhet, hogy Magyarország más részeiről, illetve külföldről, főként Romániából is érkezzenek gyógyulni vágyók a térítésköteles szolgáltatásra. 
    A gyulai Pető Prémium Ponton nyolc, központi idegrendszeri sérüléssel élő, 2-11 éves gyermek és szüleik számára kéthetes nyári tábort rendeztek - írták.
    Az akkori Pető András Főiskola, a Gyulai Várfürdő Kft. és a gyulai önkormányzat tavaly szeptemberben írt alá megállapodást a Pető Prémium Pont létrehozásáról. 
    A főiskolai kar a jövőben több nagy turisztikai attrakcióval rendelkező vidéki nagyvárosban szeretne újabb Pető Prémium Pontokat nyitni.


2017 AUG 24 10:39:00/