Hogyan változott a tinik élete az elmúlt 5 évben?
Míg korábban az európai tinik 24 százaléka dohányzott, ez a szám az elmúlt 5 évben 17 százalékra csökkent. Azoknak a száma, akik legalább egy héten egyszer isznak, 21 százalékról 13 százalékra csökkent. A kamaszok többsége – 80 százalék – elégedett az életével, noha a lányok többsége kisebb-nagyobb egészségügyi problémákkal küzd.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai szintű kutatása szerint egyre kevesebbet isznak és dohányoznak a 15 évesek, ráadásul szexuális életet sem sokan élnek ebből a korosztályból. A fiúk valamivel több szeszt fogyasztanak, mint a lányok, de a nemek közötti különbség e téren csökken. Több fiú él szexuális életet ebben a korban, mint lány, viszont még mindig kevesebb tini veszíti el a szüzességét 15 éves korára, mint 2009/10-ben.


Kiderült az is, hogy mentális egészség szempontjából a fiúk állnak jobban, mivel a lányok körébe gyakoribb a stressz, a depresszió és a testképzavar. Ami azt illeti, a legtöbb lány túl kövérnek érzi magát, és négyből egy aktívan fogyókúrázik, hogy megszabaduljon a vélt vagy valós súlytöbblettől.

Talán nem túl meglepő, hogy a szegény családból származó tinik rosszabb mentális és fizikai egészségi állapottal rendelkeznek, s ez országokra lebontva is igaz: a tehetős Izlandon, Finnországban élő tinik elégedettek az életükkel, Litvániában ezt kevesebben mondhatják el magukról, míg Macedóniában rosszabbak a boldogsági mutatók. A lányok Európa-szerte kevésbé elégedettek, Albánia meglepő módon az egyetlen ország, ahol a lányok 90 százaléka boldognak vallotta magát.


A fiúk gyakrabban esnek iskolai erőszak áldozatául, mint a lányok (12 vs 10 százalék az arány), de ők azok, akik maguk is erőszakosabbak.

Dr. Jakab Zsuzsanna, a WHO regionális vezetője szerint ezek az adatok azért is fontosak, mert életünk első másfél évtizedének eseményei és állapota egész felnőtt életünkre kihatással van.


 
 
Forrás: Medipress - Fotó: Pixabay
2016 MÁJ 05 09:10:00/