Hypochonderként szó szerint betegre aggódhatjuk magunkat
Akik folyamatosan szívük egészségi állapotán aggódnak, nagyobb eséllyel szenvednek el életük során valódi szívrohamot, mint kevésbé nyugtalan embertársaik, állítja egy norvég tanulmány.
Akik folyamatosan szívük egészségi állapotán aggódnak, nagyobb eséllyel szenvednek el életük során valódi szívrohamot, mint kevésbé nyugtalan embertársaik, állítja egy norvég tanulmány.

A fenti eredményhez több mint 7000 ember részvétele segítette hozzá a norvég Hordaland Egészségügyi Tanulmány kutatócsoportját. A résztvevők 1953 és 1957 között születtek és nem rendelkeztek megelőzően szívproblémákkal, arra hajlamosító betegségekkel vagy pozitív családi anamnézissel. Különböző fizikai vizsgálatokon kellett részt venniük és kitölteniük két kérdőívet életstílusukkal, egészségükkel és iskolázottsági szintjükkel kapcsolatban.
A résztvevőket egészségügyi aggodalmaik alapján is felosztották, 700-uk tartozott abba a csoportba, akiket sokat foglalkoztat, milyen betegségek várnak rájuk a jövőben. Az összes résztvevő 3%-nál alakult ki mellkasi fájdalom, vagy szívroham a vizsgálati időszak alatt. Érdekes módon szívproblémák kétszer olyan gyakorisággal fordultak elő azoknál, akik az „aggodalmaskodó” csoportba tartoztak.

Dr. Line Iden Berge, a norvég Bergen Egyetem pszichiátere és a kutatás egyik vezetője szerint azok az emberek, akik egészségi állapotuk miatt sokat nyugtalankodnak, minden egyéb rizikófaktorral egybevetve, 70%-kal nagyobb rizikóval néznek szembe szívbetegségek kialakulását illetően. Ráadásul már az egészséggel kapcsolatos aggodalom viszonylag ártalmatlan mértékű megjelenése is nagyban megemeli ezt a kockázatot.

Dr. Stacey Rosen, a northwelli Nők Egészégéért Katz Institute alelnöke szerint ez az összefüggés kritikus pontja a szívbeteg emberekhez való hozzáállásnak. Eddig ezeket a gyakori szívpanaszokkkal jelentkező, de még nem szívbeteg embereket az orvosok nem vették elég komolyan, és néhány vizsgálatot követően egy „Nyugodjon meg, minden rendben van a szívével” mondattal hazaküldték.  Pedig ezeknek az embereknek a fizikai vizsgálatok mellett egy pszichiátriai kivizsgálásra is szükségük lenne, akár bizonyos esetekben gyógyszeres kezelésre is, mellyel jelentősen csökkenthető lenne a későbbi súlyos szívproblémák kialakulási valószínűsége.


Forrás: Medipress - Foto: Pixabay
2016 NOV 10 16:08:00/