A túlsúlynál veszélyesebb a hasi típusú elhízás
Az idősebb nőknél nem a jelentős súlyfelesleg az, amiért aggódni kell, hanem a felszökött kilók elhelyezkedése az, ami megrövidítheti az életet – derül ki egy nemrégiben a Journal of the American Geriatrics Society című kiadványban megjelent kutatásból.
A 70 és 79 év közötti hölgyek esetében úgy tűnik, a túlsúly nincs hatással az életévek számára, kivéve, ha az a derékon található. Azonban az alultápláltság is hátrányos tényezőnek bizonyult.

„A hasi típusú elhízás halálosabbnak bizonyult, mint a jelentős túlsúly” – nyilatkozta a kutatás vezetője, Zhao Chen, az Arizonai Egyetem epidemiológiai és biostatisztikai részlegének elnöke. „Az idősebb korosztály hölgyeinek akkor kell aggódniuk, ha a testmagasságukhoz ajánlott testtömeg alatt vannak, s csak kevésbé szükséges, ha az ajánlott felett vannak kicsivel.”

Az eredmények szerint a halálozás kockázata 80 centiméteres derékkörfogat felett kezdett el növekedni, és 88 centiméter felett már extrém rizikóról beszélhetünk. A kutatás során a résztvevők BMI-jét használták, melynek normális tartománya 18,5 és 24,9 között található, míg 25 és 29,9 között már túlsúlyos az adott illető. Harminc feletti BMI esetén már elhízásról beszélünk, azonban ez a csoport is tovább osztható három osztályra (I. osztály:30-34,9, II. osztály:35-39,9, III. osztály: 40 felett).

„A testtömeg nincs olyan szoros összefüggésben a mortalitással, mint a derékkörfogat, melyet rendszeresen hírbe hoznak a magasabb halálozással” – nyilatkozta Chen. „Általánosságban elmondható, hogy az idősebbek számára veszélyesebb az alultápláltság, és a későbbi életévekben egy minimális túlsúly akár jótékony hatású is lehet.”

A tanulmány során 162,000 50-79 éves nő adatait vizsgálta Chen vezetésével a kutatócsoport. Az adatok a Woman’s Health Initiative kutatásból származtak, mely során a posztmenopauzás nőket vizsgáltak az U.S. National Institutes of Health megbízásából.  A kutatás elején megmérték a résztvevők testtömegét, testmagasságát és derékkörfogatát. 11 évig követték a nőket, ez idő alatt 18,000 résztvevő halt meg.

Az eredmények szerint az enyhe túlsúly nem befolyásolta az élettartamot, míg a II. és a III. osztályba tartozó elhízottak korai halálozás kockázata 10%-kal növekedett. A nagyobb derékkörfogat azonban egyértelműen magasabb halálozással járt együtt.

„A kutatás megerősíti azt az elképzelést, miszerint az idősebb korosztály hölgyeinek nem szükséges megőrizni a vékony alkatukat, vagy a fiatalkori testsúlyukat” – nyilatkozta Dr. Jill Rabin, a Northwell Helath munkatársa. „Talán egészségesebb, ha kicsit többet nyom az ember, kivéve, ha az a zsír a hasra koncentrálódik. Akire viszont ez a jellemző, érdemes diétával és testmozgással eltüntetni azt.”


Forrás: Medipress - Foto: Pixabay
2017 FEB 28 17:00:00/