A hintőpor összefügg a petefészekrákkal
A szakértők arra hívták fel a figyelmet, hogy a betegség kockázata egyharmadával magasabb az olyan nők esetében, akik a nemi szervükre használnak hintőport.

Egy nemrég készült felmérésben 2 041 petefészekrákos nőt és 2 100 egészséges nőt kérdeztek meg hintőpor-használattal kapcsolatos szokásaikról. Kiderült, hogy azok esetében, akik rendszeresen használnak hintőport a nemi szervükre, higiéniai kendőkre, tamponokra és fehérneműjükre, 33 százalékkal magasabb a petefészekrák kialakulásának kockázata.


A kutatást megelőzően az egyik St. Louis-i bíróság ítélete szerint az egyik legnagyobb amerikai hintőporgyártó vállalatnak 72 millió dollár kártérítést kell fizetnie annak a nőnek a családjának, aki a vádak szerint azért halt meg a betegségben, mert babahintőport használt.


A tanulmány vezető szerzője, Dr. Daniel Cramer, a bostoni Brigham and Women’s Kórház munkatársa a Reuters hírügynökségnek elmondta, hogy figyelmeztető feliratot kellene elhelyezni a hintőporok dobozán.


„Ez egy könnyen módosítható kockázati tényező” – magyarázta a kutató. „A hintőpor nagyon jó szárító anyag, de a nőknek tisztában kellene lenniük azzal, hogy rendszeres használata során bejuthat a hüvelybe, majd a felső genitális traktusba. Véleményem szerint ha ezt tudnák, nem használnák.”


A hintőpor egy magnéziumból, szilikonból és oxigénből álló ásványi anyag, amely kiváló nedvszívó képességgel rendelkezik. Természetes formájában azbesztet is tartalmazhat, amely közismert rákkeltő anyag. Az Egyesült Államokban azonban az 1970-es évektől kezdve már egyetlen kereskedelmi forgalomban lévő termék sem tartalmazhat azbesztet.


Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) nemzetközi rákkutatási ügynöksége a nemi szervre használandó hintőporokat 2006-ban lehetséges rákkeltő anyagnak minősítette. Az USA Betegségellenőrzési és Megelőzési Hivatala (CDC) ennek ellenére még mindig nem sorolja a hintőport a petefészekrák kockázati tényezői közé.


Forrás: MTI - Foto: Pixabay
2016 ÁPR 05 14:52:31/