A legtöbb nő leteszi a szeszt a pozitív terhességi teszt után
Egy friss amerikai kutatás szerint a legtöbb nő azonnal leteszi az alkoholt, amint megtudja, hogy terhes.
A szakemberek több mint 5 ezer frissen teherbe esett nő adatait elemezték nyolc különböző régióból. Mint kiderült, a túlnyomó többség teljesen felhagyott a szeszfogyasztással vagy csökkentette az alkoholbevitelt a pozitív terhességi teszt után rögtön.

„Kutatásunk arra nem terjedt ki, hogy mennyi biztonságos a szeszfogyasztás a terhesség korai szakaszában. Inkább az érdekelt bennünket, hogy mi az, amit hús-vér nők a valóságban tesznek. Rendkívül kellemes meglepetésben volt részünk: nem számítottunk arra, hogy ilyen sokan ilyen hamar leteszik az alkoholt, miután megtudják, hogy gyereket várnak” – fogalmaz a kutatást vezető Dr. Katherine Hartmann.

A szakember szerint kétségkívül pozitív fejleményről van szó, hiszen a terhesség alatti szeszfogyasztás nem ajánlott, viszont a módszer akkor hatékony, ha hamar kiderül a terhesség. Sokan ugyanakkor már akkor visszafogják a szeszfogyasztást, amikor még csak tervezik a terhességet. Az Obstetrics and Gynecology című szaklapban megjelent kutatás szerint fontos, hogy a termékeny korban lévő nők tisztában legyen az alkohol magzatra gyakorolt negatív hatásával.


Forrás: Medipress - Foto: Pixabay
2017 MÁR 21 12:00:00/