A nő medencéjének struktúrája egész életében változik
A nők medencéjének struktúrája több változáson is átesik élete során: először szélesebbé válik, hogy felkészüljön a szülésre, majd később újra szűkülni kezd – állítja egy friss tanulmány.

Korábban alapvetésnek számított tudományos berkekben, hogy a nő medencéjének alakja állandó, most azonban egy egészen új nézőpont látott napvilágot egy friss felfedezésnek köszönhetően. Eszerint a férfi medencéjének struktúrája egy genetikailag programozott minta szerint alakul fejlődése során, a nők esetében azonban – vélhetően az ösztrogén hatására – többször is átalakul.


A felmérés során 275 különböző kórú ember medencéjének struktúráját vizsgálták CT segítségével. Kiderült, hogy az élet korai szakaszában a medence mindkét nem esetében ugyanúgy alakul, majd 10 éves kor környékén indul el a fejlődés más irányba a fiúknál és a lányoknál.


A Zürichi Egyetem munkatársa, Ponce de Leon arról beszélt, hogy a nő 25 éves korára a medencecsont struktúrája oly módon alakul át, hogy a szülőcsatorna kiszélesedjen. A legnagyobb különbség a férfi és a női medence között 25 és 30 éves kor között van, ami a termékenység csúcsidőszaka.


A változás aztán 40 éves kor körül kezdődik, amikor a női medence fejlődési vonala a férfiúhoz kezd hasonlítani, és a szülőcsatorna fokozatosan keskenyebbé válik. Természetesen 40 fölött, vagy akár 80 éves korban is női medence marad a női medence, s egy szakember bármikor megmondja, női vagy férfi medencét lát-e, de a szülőcsatorna tagadhatatlanul keskenyebbé válik az idő előrehaladtával.


A kutatás a Proceedings of the National Academy of Sciences című szaklapban került publikálásra.


 
Forrás: Medipress - Fotó: Pixabay
2017 ÁPR 03 12:00:00/