A terhesség alatti mozgás a mamának és a babának is jót tesz
Régen az volt az uralkodó nézet, hogy a nők terhesség alatt ne nagyon tornázzanak, mert azzal koraszülést idézhetnek elő. Manapság azonban egyre uralkodóbbá vált az az álláspont, hogy a várandós kismamák testmozgása mind az anyának, mind a babának jót tesz.
Amint azt az American Journal of Obstetrics & Gynecology című lapban közzétett tanulmányt vezető Vincenzo Berghella, a philadelphiai Thomas Jefferson Egyetem professzora kifejtette, a mozgásellenzők álláspontja az volt, hogy a mozgás során norepinefrin szabadul fel a szervezetben, ami a méh összehúzódását idézheti elő, így koraszüléshez vezethet. A mostani vizsgálat során a professzor és munkatársai több mint kétezer várandós nőt kísért figyelemmel, akiknek a fele tíz héten át heti 3-4 alkalommal vett részt 35-90 perces aerobic edzésen, míg a többiek semmilyen mozgást nem végeztek. Az eredmények azt mutatták, hogy a két csoport között semmilyen különbség nem volt a koraszülés tekintetében, ugyanakkor az aerobicozók csoportjában magasabb volt a hüvelyi szülések (73,6 százalék a 67,5 százalékkal szemben) és alacsonyabb a császármetszések (17,9 százalék szemben a 22 százalékkal) száma. Előbbiek körében emellett a terhességi cukorbetegség és a magas vérnyomás is ritkábban fordult elő.

A megszületett utódok tekintetében sem mutatkozott semmilyen eltérés a két csoport között, a testedzés hatására nem születtek kisebb súllyal a gyerekek és semmilyen egészségügyi károsodást sem szenvedtek.

Mindezek fényében a várandós kismamáknak kifejezetten ajánlott a testmozgás, különösen az úszás, sétálás, tornázás, vagy az olyan mindennapi tevékenységek, mint a kertészkedés. Természetesen minden esetben fontos konzultálni a kezelőorvossal, és azt is figyelembe kell venni, mi az, ami igazán jólesik a leendő anyának.


Forrás: Medipress - Foto: Pixabay
2017 MÁR 19 12:00:00/