Kisvárda, 2018. június 22., péntek (MTI) - Átadták az ország harmadik Anyák Háza kórtermeit a kisvárdai Felső-Szabolcsi Kórházban pénteken. A gyógyintézmény az Essity Hungary Kft., a Magyar Gyermekorvosok Társasága és a Bethesda Kórház Alapítvány pályázatán nyert el ötmillió forintot a gyermekosztály "mamaszobáinak" felújítására

A támogatással három kórterem újulhatott meg. A húsz évvel ezelőtt megépült szobák elhasználódott bútorzatát és belső tereit teljesen felújították, a helyiségek modern illemhelyet, zuhanyzót és szülői ágyat kaptak, így a kórtermekben anya és gyermeke a gyógyulási folyamat végéig együtt maradhat.
    A pályázaton elnyert összegből közösségi teret is kialakítanak a hatvanhárom ágyon gyógyító, évente mintegy 3200 gyermeket ellátó gyermekosztályon. A felújított kórtermeket Nagy Szilárd, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyi ellátórendszer működtetéséért felelős helyettes államtitkára, Molnár László, az Essity Hungary Kft. divízióigazgatója és Hegyi Henrik Dénes, a Felső-Szabolcsi Kórház főigazgatója adta át.
    Az első Anyák Házát - mintegy 60 millió forintos beruházásból - 2015 novemberében adták át a budapesti Bethesda Gyermekkórházban, ahol azóta mintegy kétszáz család számára nyújtottak a szállás mellett lelki támogatást.
MTI

2018 JÚN 25 06:50:00/