Az éjszakai műszakban dolgozó nők kevésbé termékenyek?
Egy nemrégiben végzett vizsgálat kimutatta, hogy kevésbé termékenyek és ebből következően nehezebben esnek teherbe azok a nők, akik éjszakai műszakban dolgoznak, vagy nehéz dolgokat emelgetnek.
A vizsgálat során Minguez-Alarcon, a Harvard Egyetem Népegészségügyi Iskola szakembere munkatársaival közel 500 lombikkezelésben résztvevő nőt kísért figyelemmel, akik valamennyien olyan orvosságot szedtek, amely a peteérésüket stimulálta. Az érett petesejteket ezután begyűjtötték, hogy laboratóriumi körülmények között megtermékenyítsék, így a kutatóknak lehetőségük volt pontosan megszámolni, kinél hány petesejt érett meg. Az eredmények azt mutatták, hogy az éjszakai műszakban dolgozók esetében átlagosan kettővel, míg a nehéz súlyokat emelgetők esetében átlagosan eggyel kevesebb petesejt érett meg a többiekhez képest, és a helyzet még rosszabb volt azoknál, akik túlsúlyosak, elhízottak, vagy idősebbek voltak.

A váltott műszakban dolgozásról már korábban is kimutatták, hogy vetélést vagy koraszülést okozhat, ám az éjszakai műszak és a termékenység közötti összefüggés pontos okára még nem jöttek rá a kutatók, sőt arra sem, hogy a sok emelgetés miért káros.

A vizsgálat további részleteiről az Occupation & Enviromental Medicine című lapban olvashatnak az érdeklődők.


Forrás: Medipress - Foto: Pixabay
2017 FEB 19 12:00:00/