Az endometriózis növeli a szívbetegségek kockázatát
Több mint 60 százalékkal nő a szívbetegségek kockázata azoknak a nőknek a körében, akik endometriózissal küzdenek.

Egy friss kutatás szerint az endometriózissal küzdő nők körében a szívbetegségek gyakoribbak, mint a rendellenességgel nem élő nők között. Ez az arány főként a 40 éves és annál fiatalabb nők körében jellemző: ők háromszor nagyobb eséllyel küzdenek szívbetegséggel, mint egészséges társaik.


“Fontos, hogy az endometriózissal küzdő nők komoly életmódváltáson essenek át, és megbeszéljék orvosukkal, hogyan élhetnek egészségesebben” – mondja a kutatást vezető Stacey Missmer.


A szakember arra is rámutatott, hogy ok-okozati összefüggést egyelőre nem sikerült felállítani, de az összefüggés egyértelmű. Ez az első tanulmány, ami hosszú éveken keresztül követte a tanulmány alanyait, de már korábban is több tanulmány született azzal kapcsolatban, hogy az endometriózis és a szívbetegségek között összefüggés van.


A Circulation: Cardiovascular Quality and Outcomes című szaklapban publikált anyag több mint 116 ezer nő adatait vizsgálta 20 éven keresztül, 2009-ig bezárólag. Az endometriózis mellett más termékenységet befolyásoló nőgyógyászati betegséget is vizsgáltak, például a kismedencei fájdalmat és az extrém fájdalmakkal járó menstruációt.


Forrás: Medipress - Fotó: Pixabay
2016 ÁPR 16 09:38:43/