Jobb alvók azok a babák, akik korábban kapnak szilárd táplálékot
  London, 2018. július 9., hétfő (MTI) - Jobban alszanak azok a babák, akiknél már a harmadik hónapban megkezdik a hozzátáplálást, tehát az anyatej mellett szilárd táplálékot is kapnak - olvasható a BBC honlapján.

 A JAMA Pediatrics tudományos lapban hétfőn megjelent tanulmány szerzői szerint pozitív hatása van az anyára és a babára is, ha hat hónapnál korábban kap szilárd táplálékot a csecsemő: a kicsik kevesebb alvásproblémával fognak küzdeni, és javul az anyák életminősége is. A jelenlegi hivatalos álláspont azt javasolja, hogy a babák életük első hat hónapjában kapjanak kizárólag anyatejet.
    A londoni King's College és a St. George's University munkatársai kutatásukhoz 1303 babát figyeltek meg hároméves korukig, két csoportra osztva. Az egyik csoportban a babák az első hat hónapon át csakis anyatejjel táplálkoztak, a másik csoportban három hónapos kortól szilárd táplálékot is kaptak. A szülők ezután online kérdőívet töltöttek ki minden hónapban a baba 12 hónapos koráig, majd minden 3. hónapban hároméves koráig. 
    A tanulmány szerint az anyatejet és szilárd táplálékot is fogyasztó babák hosszabban aludtak, ritkábban ébredtek fel és jóval kevesebb alvási problémával küzdöttek, mint azok, akiket kizárólag anyatejjel tápláltak hat hónapon át. 
    A két csoport közötti különbség a hatodik hónapban érte el a csúcsot, amikor a hozzátáplált csoport babái átlagosan éjszakánként negyedórával aludtak többet, és jóval ritkábban ébredtek fel - éjszakánként átlagosan 1,74 alkalommal a kettővel szemben. 
    "Mivel a babák alvása közvetlenül hat a szülők életminőségére, egy kis fejlődésnek is hatalmas előnyei lehetnek" - véli Michael Perkins, a St. Georges University munkatársa, a tanulmány társszerzője.
    A brit állami egészségügyi szolgálat (NHS) és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) jelenleg azt javasolja, hogy a szilárd ételekkel való ismerkedés a babák hat hónapos kora körül kezdődjön, ezek az irányvonalak azonban jelenleg felülvizsgálat alatt vannak. 
    Egy 2010-es felmérés szerint a hivatalos ajánlás ellenére a brit anyák 75 százaléka öt hónapos kor előtt kezdi a hozzátáplálást, és egynegyedük (26 százalék) a baba gyakori éjszakai ébredését jelöli meg döntése okaként.

MTI

2018 JÚL 12 06:37:00/