Nőtt a HPV-fertőzések aránya a beoltatlan lányok körében
Egy friss kutatás azt vizsgálta, hogy milyen kilátásokkal nézhetnek szembe azok az 1993 és 2008 között született japán nők és lányok, akik nem kaphatták meg a méhnyakrák elleni védőoltást.

Kiderült, hogy a HPV-fertőzés valószínűsége igen nagymértékben függ attól, hogy milyen évben született az alany. A kockázati tényezők mindenesetre jelentősen csökkenthetők, ha tudatosan kampány keretében hívják fel a figyelmet az oltás előnyeire, illetve az oltás célcsoportjába azok is beletartoznak, akik az átmeneti oltásfelfüggesztés idején a beoltásra várók korcsoportjában voltak.

A humán papillomavírus 16/18 az (HPV16/18) az, ami méhnyakrákot okoz.


Japánban a HPV-oltás a 13-16 éves lányok számára állami támogatással elérhető 2010 óta, majd 2013 áprilisa óta a 12-16 évesek körében vált rutinoltássá. Ugyanakkor számos sajtóhírt követően, amely az oltás ellenkező hatására hívta fel a figyelmet, a japán egészségügyi minisztérium egy időre beszüntette az oltások ajánlását. Ennek eredményeként igen széles körben eltért azoknak a lányoknak az aránya, akik oltást kaptak.


A kutatásból egyértelműen kiderült, hogy a HPV16/18 fertőzés aránya jelentősen növekedett évről évre, az ajánlás megszüntetésével párhuzamosan. Mindez azt sejteti, hogy a HPV-veszély a beoltatlan lányok körében azzal függ össze, hogy azok mikor kezdtek szexuális életet élni. Ez alapján a szexuális élet megkezdésének aránya 20, 19, 18, 17, 16, 15, 14, 13 és 12 éves korban a becslések szerint 65%, 55%, 42%, 25%, 15%, 5%, 2%, 1% és 0% körül alakul.


Forrás: Medipress - Foto: Pixabay
2016 SZE 17 12:00:00/