Sétával a prosztatarák ellen
Két olyan tanulmányra bukkantunk, amelyek azt bizonyítják, hogy a fizikai aktivitás segít felvenni a harcot a prosztatarákkal szemben, a betegség megjelenése előtt és után is! 
Az egyik tanulmány készítői szerint egyértelmű összefüggés van a prosztatarák kialakulásának kockázata és az ebből eredő halál, illetve a mozgás mennyisége között. A Harvard és a Kaliforniai Egyetem kutatóinak megállapításai szerint továbbá minél intenzívebb testmozmásról van szó, annál jobbak a betegek esélyei. "Eredményeink azt sugallják, hogy a férfiak csökkenthetik a prosztatarák fejlődésének valószínűségét a diagnózist követően azáltal, hogy mindennapi életül részévé teszik a sportot" - mondta el a tanulmány vezető szerzője. 

A tanulmány elkészítéséhez a kutatók 2075 prosztatarákkal küzdő férfi életét követték figyelemmel 18 éven keresztül. A résztvevők beszámoltak arról, hetente átlagosan hány napot töltenek fizikai aktivitással, beleértve a sétálást, a futást, a biciklizést, az úszást és egyéb sportokak, illetve kültéri tevékenységeket. Az eredmények azt mutatták, szinte minden tevékenységtípus hozzjárul ahhoz, hogy a rákból való felépülés esélyei javuljanak: azok például, akik hetente legalább 90 percet sétáltak, 46%-kal ritkábban haltak bele a betegségbe. 

A másik tanulmány arra mutat rá, hogy már heti három óra séta elegendő ahhoz, hogy a prosztatarákos betegek csökkentsék a rákkal együtt jelentkező negatív hatásokat, a gyaloglás ugyanis segít a a fáradtságon, a depresszión és a testsúlyingadozást is kordában tartja, így növeli a túlélési esélyeket.


Forrás: sciencedaily.com
2015 ÁPR 22 00:41:27/