Dr. Gyovai Gabriella

Nőgyógyász szakorvos 2017. augusztus 1-től nem fogad kérdéseket.

Első sorban nőgyógyászként dolgozom Szentesen, mindenféle korosztályba tartozó páciensekkel.
1989-ben végeztem az orvosi egyetemet Szegeden, utána rögtön a szentesi kórház szülészetén dolgoztam, folytatva a családi hagyományt. Ezen az osztályon születtem és 5 éves koromig abban a szobában laktunk, ami most az orvosi szoba. Édesapám jókezű, sikeres nőgyógyász volt ugyanitt, ma már nyugdíjas. A sors úgy hozta, hogy beleszerettem a szülészet-nőgyógyászat mellett a pszichológiába és a központi idegrendszer működésének kutatásába. A Maastricht-i egyetemen szorongásos és hangulati zavarokkal kapcsolatos  központi idegrendszeri kutatásokat tanulmányoztam. Közben a dolgoztam a klimax és csontritkulás témában és vezettem a gyermek-nőgyógyászat szakrendelést. 

2004-ben úgy láttam, hogy szükség van egy olyan magyar nyelvű könyvre, ami a szexuális életre ható gyógyszerekkel foglalkozik, ezért megírtam a “Szexuális farmakológia” című könyvet. Klinikai gyógyszervizsgálatokban is részt veszek, premenstruális szindróma, fogamzásgátlás, vizeletcsepegés és változókor témakörben. A méhelőesés és egyéb anatómiai eltérések konzervatív kezelése is nagyon érdekel:  a kocka- és ringpesszáriumok és az elektrostimuláció. A változókor komplex kezelése mindig kedves területem volt. Hormonális, pszichológiai, pszichiátriai vonatkozásai újra a kutatások élvonalába kerültek.

2007-től az oxfordi szexuális medicina akadémiára jártam aztán szereztem egy európai szakvizsgát is ebben a témában. Most is imádok tanulni és átadni, amit tanultam, tapasztaltam. Ha tehetem, részt veszek hazai és külföldi konferenciákra és olvasok annyit, amennyit időm enged. A helyi rádióban hosszú évekig volt egy hetente megjelenő műsorunk “Nőkről nemcsak nőknek”címmel, ami sokakhoz eljutott és nagyon szerették itt a környékünkön. Évek óta tagja vagyok a Tudományos Újságírók Klubjának, ami szakmailag is sokat segít abban, hogy minél jobb cikkeket írjak nyomtatott sajtóban vagy internetes oldalakon. 
A férjem, gyerekeim, szüleim támogatása fő szerepet játszik abban, hogy olyan dolgokkal foglalkozhatok, amelyet értékesnek, élvezetesnek tartok. 


Tisztelt Olvasóink!

Dr. Gyovai Gabriella orvos szakértő 2017. augusztus 1-től nem fogad kérdéseket. Megértésüket köszönjük. Infobeteg.hu.

Tisztelt Doktornő!

Voltam hasi ultrahangon és ott észre vették hogy a jobb oldali ovarium 30mm a bal oldali ovarium 25mm átmérőjű szerkezetükben néhány 4-6 mm átmérőjű cystosus képlet látszik!Ilyenkor van valami teendő vagy ezt kellene kezelni?

A néhány kisebb tüsző nem jelent még policisztás petefészket, a nagyságokkal sincsen különösebb gond. Kezelni nem kell, de van egy táplálék kiegészítő, ami segíti a peteérést és nem engedi, hogy egyszerre sok tüsző induljon fejlődésnek ( persze a "néhány", az nem "sok") Inofolicnak hívják. Ez a lelet nem kóros.

Tisztelt Doktornő,
Már lassan 4 éve szedem a Symicia nevű fogamzásgátlót és most abba szeretném hagyni. Milyen tünetek jelentkezhetnek az abbahagyáskor ? Mennyi idő amire normalizálódik a menstruáció? Rendszertelen menstruációra kezdem el szedni és ha esetleg megint nem lenne rendszeres akkor milyen vizsgálatokra lenne szükség ?
Válaszát előre is köszönöm!

Az abbahagyás után kb ugyanolyan lesz a helyzet, mint előtte: ha pattanás volt vagy mensesgörcs, akkor az gyakran visszatér. Ritka, hogy nem áll vissza a rendszeres vérzés, de ez 10 nap gyógyszer szedéssel többnyire jól kezelhető. Az abbahgyás utáni ciklusban azonnal teherbe eshet és eznem ártalmas a babának. Ha nem lenne rendszeres, akkor prolaktin szintet érdemes nézni, de leginkább policisztás petefészket, inzulin rezisztenciát. Erre az Inofolic nevű táplálék kiegészítő gyakran hatásos.

Tisztelt Doktornő,

Lányom 17,5 éves élsportoló. Napi 2-3 edzése van, heti szinten kb. 16.
16 évesen már menstruált kb. 2-3 alkalommal, majd azóta csak egy esetben jött meg neki. Egy évvel ezelőtt már voltunk ultrahangon és hormonvizsgálaton (vérvizsgálat). Ott mindent rendben találtak, azt valószínűsítik, hogy az aktív sport miatt nem menstruál rendszeresen. Volutnk az év elején nőgyógyásznál és ő erősen azt javasolja, hogy Norcolut nevezetű gyógyszert kezdjen el szedni, a menstruáció "generálása" érdekében. Amikor megjön neki akkor pedig alacsony hormontartalmú fogamzásgátlót is szeretne neki mellé írni.
Én ezt így elég drasztikus beavatkozásnak tartom? Ön mit gondol róla?
Válaszát előre is köszönöm
Noémi

Ha egy sportoló nem menstruál csak ritkán, akkor ritka, hogy normális legyen az ösztrogén szintje.Néha a prolaktin magas a tehhelés miatt. Ha hosszan alacsony az ösztrogén szint, az csontritkuláshoz vezethet. Az élsportolás mellett kevéssé várható hogy magától visszaáll a ciklus. Érdemes kipróbálni szerintem is a fogamzásgátlót. Én a Zoelyt választanám, ami természetes ösztrogént tartalmaz és ez csökkenti legkevésbé a szabad tesztoszteron szintjét, ami fontos a sportolás szempontjából. Nagyon kevés vele a vérzés ( ez megint jó a sportolás szempontjából) viszont előre lehet tudni, hogy miror jön és a hormonszintek is normálisak lesznek.

Tisztelt Doktornő!


Olyan problémával fordulok Önhöz, amit a nőgyógyász doktorom évek alatt sem tudott megoldani. Tini korom óta kellemetlen tüneteim vannak. Folyás (változó állagú és szagú), viszketés, irritáció. Már kaptam antibiotikumos kezelést, használtam kúpot, krémet, használtam intim zuhanyt, csináltam candida diétát, de semmi nem hatott. Az utóbbi időben úgy voltam vele, feladom a harcot, mert az orvosom nem tud már mit mondani a gondjaimra. Ám ez a probléma megnehezíti a mindennapi életemet, kellemetlenséget okoz az intim együttlétek során. Tudna nekem tanácsot adni, mit próbálhatnék még ki?
Válaszát előre is köszönöm!
Beáta

Így látatlanban nem biztos,hogy alegjobbat írom, de megpróbálom. Egy konferencián azt hallottam néhány éve, hogy visszatérő folyásoknál érdemes nyékoldót is szedni, mert a baktériumokat védhati az úgy nevezett bakteriális biofilm, ami lehetővé teszi, hogy ne pusztuljanak el teljesen az antibiotikumtól és újra elkezdjenek szaporodni,amint kedvező a környezet. Sok betegemmel kipróbáltuk és úgy tűnik, van értelme. ( az interneten olvashat róla) A másik a vitamios hüvelykrémek, a harmadik a vitamin pótlás, amiben az omega-3 is szerepet kap. Van egy betegem, akinél újraindul a folyás, amint abbahagyja a szedését. Folyamatos probiotikum-szedés is sokat javít, pl Protexin.

Kedves Doktornő!
45 éves vagyok. Norcolutot szedem 4.hónapja. Mennyi ideig lehet ezt a gyógyszert szedni? (adagolást illetően 15.naptól 10 napon át 2x1).Ciklus 3.napján a vérvételen a progeszteron 0,64 volt,míg az ösztrogén 148 volt.
Másik kérdésem,hogy a bartholini ciszta is hormonális okokra vezethető vissza? 6 napja éreztem,hogy megnőtt. Nem gyulladt be,de a múlt héten elmentem orvoshoz. Jegelést javasoltak és ha nem lobban be,akkor visszahúzódhat. Mai napon kb.1/3-ával kisebb.Mi az Ön tapasztalata ezzel kapcsolatosan? Köszönöm válaszát: Emma

Kedves Emma!
A legjobb a Norcolutot addig szedni minden ciklus msodik felében, amíg hoz vérzést. Ezzel mindig előre tudjuk, mikor jön vérzés és a mennyisége is normális lesz. Ha Norcolut nélkül hagynánk a méhnyálkahártyát ilyen ösztrogén szint mellett, akkor váratlan időpontban bő vérzésre lehetne számítani. A kiegyensúlyozatlan ösztrogén hatás hosszú évek múlva rosszindulatúságot hozhat létra, így ilyen szemponból is nagyon egészséges a Norcolut szedése. A Bartholin ciszta a mirigy kivezető csövének elzáródása, nem függ a hormonszinttől. Gyulladáscsökkentő ( pl Ketodex) és valamilyen antibiotikus krém még gyorsabban eltünteti.

Kedves Doktornő!

Ismét Önhöz fordulnék. Már régebben írtam a gyakori alhasi fájdalmakról,köztes vérzéses és vizelési panaszaimról. Egy hüvelyi ultrahang alkalmával endometriózis gyanúja merült fel,amit sajnos a hasin nem láttak. Ugyanis egy 17mm-es kör alakú jelenséget véltek felfedezni. Miként lehet megbizonyosodni arról, hogy az valóban endometriózis-e? Most kaptam naprosynt, hogy 3 hónapig szedjem a menstruáció előtt 5 nappal,naponta 2-t. A természetes gyógymódok felé hajlok inkább, az utóbbi időben sok gyógyszert szedtem már be. Kérdésem, hogy szedjem-e a naprosynt vagy megoldás nyújthat-e a női cseppek is?
Másrészt valószínűleg allergiás lettem az óvszerre vagy a rajta lévő spermicidre. Van ötlete milyen más módszer alkalmazható ami véd a nemi betegségektől is? Kipróbálom a latexmentes változatot de, ha a spermicid a ludas, az a latesmentes változatán is megtalálható. Írtak fel ez esetben flucinar kenőcsöt. De tartok tőle, hogy az allergiás reakció felborítja a pH értéket is. Síkosítót ajánlottak még de erről is nagyon megoszlanak a vélemények melyik is lenne a legmegfelelőbb. Ön mit gondol? Kerüljük a gliceryn tartalmúakat?
Valamint azt szeretném még kérdezni,hogy az Ellen probiotikus tampon megvéd-e az esetleges fertőzésektől,mert tartok tőle,hogy az úszómedencében elkaphatnék valamit,ha mostanság érzékenyebbé váltam. Vagy elég,ha előtte-utána csinálok egy pH visszaállító kúrát megelőzésképp? Mert hallottam olyanról is hogy a tampon mikrosérüléseket okozhat menstruáción kívül és az is fertőzés forrás lehet. Barátnőim úszáshoz sima tampont használnak alaposan bekenve canesten krémmel de nem gondolom, hogy az jó hatással lenne egy egészséges hüvelynek.

Válaszát előre is köszönöm. :)

Kedves Meli!
Az endometriózist jó lenne igazolni vagy elvetni. Ezt egy vérvétellel lehet megoldani, a Ca125 nevű marker szintjét kell megnézni. Az endometriózis azt jelenti, hogy méhnyálkahártya van a méhűrön kívül. Tehát ugyanúgy duzzasztja a havi vérzés a cisztát, mint ahogyan eltávozik a méhűrből. Ha valóban van ilyen betegsége, akkor fogamzásgátló tabletták közül olyat kell választani, ami a vérzést csökkenti, mert csak így várható, hogy a ciszta is lecsökken. A tampon jó megoldás, szerintem az Ellen is jó találmány. Csak akkor dörzsöli fel a hüvelyhámot, ha olyankor használják, amikor alig van vérzés. Az egészséges hüvelynek nem árt az uszoda, viszont sokan reagálnak viszketéssel a klórra. Nekik tényleg jó ötlet a Canestenes tampon.

Kedves Doktornő!
Körülbelül 5 hónapja szedem a Mistral fogamzásgátló tablettát , ez alatt az idő alatt nem állt be a menstruációm, mivel általában olyankor jött meg amikor még volt kb 5-6 tablettám hátra az adott levélből(közbe jöttek betegségek is pl és arra írtak fel antibiotikumot így nem tudom hogy ez pl befolyásolhatta e a hatását amitől hamarabb megjött) ... illetve mikor megjön akkor sem normális a vérzès hanem inkább ilyen barnàs jellegű ez nem tudom hogy mennyire normális így.. Ön írta fel ezt a gyógyszert nekem és akkor én említettem hogy előtte is szedtem már egy pár fajta gyógyszert és egyikkel sem állt be a menszeszem. A kérdésem az lenne hogy ön szerint megéri e még 3 havi gyógyszert kivàltanom vagy valami más gyógyszerrel kéne próbálkozom? Válaszát előre is köszönöm!

A betegség, amire antibiotikumot kell szedni általában megzavarja a fogamzásgátlót, különösen a felfázás. Ha a gyógyszerszedés végén mindig pecsételés van, akkor jobb másik gyógyszerrel próbálkozni. Van néhány jó lehetőség.

Tisztelt Doktornő! 50 éves leszek augusztusban.A múlt év közepétől rövidültek a ciklusaim (21-23 nap)augusztól pedig a menstruációm 2.-3. napján erős a vérzésem,majd fokozatosan csökken, és elhúzódik 6, időnként 7 napig is.Úgy hallottam, hogy az AMH eredményből nagy biztonsággal lehet következtetni a menopausa bekövetkezésének időpontjára. Elvégeztettem ezt a vérvizsgálatot, melynek eredménye: 0,10 ng/ml. Ön szerint ez mit jelent? Válaszát előre is köszönöm. Tisztelettel: Anikó

Az AMH leginkább a teherbeesés valószínűségére utal, a petefészek tartalékára. A tünetek alapján a tüszőhormon ( ösztrogén) vérszintje nem csökkent még, de a ciklus második felét irányító sárgatest hormon szintje igen. Ebben az ídőszakban kiszámíthatatlan, hogy mi fog történni: leáll egyik hónapról a másikra a vérzés vagy évekig megjön, váratlan, bő vérzésekkel. Az Anti Müller hormon szintje nem tudja előre jelezni, hogy melyik fog történni. Úgy lehet beállítani az időzítést és mennyiséget, ha a ciklus második felében sárgatest hormont szedünk ( például természetes progeszteront) Ezzel a méhnyálkahártya veszélyét is lényegesen csökkenteni lehet.

Kedves Doktornő!
Egy 12 hetes kismama vagyok, a tegnapi napon barna folyásom volt, a mai napon bevéreztem és az lenne a kérdésem,hogy ez mitől lehetett? Voltam dokinál uh is és minden rendben,de nem tudta megmondani hogy mitől lehetett,viszont engem nagyon aggaszt hogy ilyen történt. Amikor 7 hetes voltam és megemeltem magam akkor is tapasztaltam ilyet,de másnapra elmúlt. Nagyon remélem hogy ettől nem lesz semmi baja az én pici babámnak.
Kérem segítsen,mert nagyon aggódom!
Üdvözlettel: Kovács Krisztina

A vérzés ilyenkor a méhből vagy a méhszájról jön. Az ultrahang ki tudja zárni a méhlepény elemelkedését a méhfaról vagy a méhszáj nyílását. Mivel ezt kizárta az ultrahang, ezért valószínű, hogy a méhszáj külső, hüvely felé néző területének felszínes kis hámsérülése okozza a pecsételést. Ez nem ritka, magától elmúlik, de kicsit többet kellene pihenni.

Kedves Doktornő,
46 éves vagyok, több miomam is van, ezek eddig kicsit erősebb vérzest okoztak, de rendszeres menszeszem volt. December közepén jött meg a menszeszem, de 3 hétig nem akart elmúlni, ezért hormonokat kaptam, amit szednem kell 3 hétig majd egy hét szünet. A hosszúra sikeredett vérzés 2-3 nap alatt elmúlt, majd három hét után, mikor szünetet tartottam újra jelentkezett csak sokkal gyengébb verzesem volt mint a megszokott. Az egy hét szünet után újra kezdtem az utrogestan 200 g -ot, napi egyet és a Estradot 50 tapaszt is.
Két hét után most megint verzek, ez normális mensesnek tűnik,de nem értem, hogy mitől jött meg újra. Azt sem tudom, most hagyjam-e abba a hormon szedését vagy folytassam? Ha folytatom egy hét múlva ( mikor letelik a 3 hét) tartsak szünetet? Akkor lehet a hianytol újra megjön??? Azt írja a betegtájékoztatásban, hogy lehet közben nem várt vérzés, ritka esetben. Nem tudok ezen eligazodni, nagyon várom válaszát! Minden jót kívánok!

Kedves Tímea!
Több ciklus kell ahhoz, hogy beálljon egy rendszeres,kiszámítható vérzés mintázat a hormonpótlás mellett. Nagyon jó készítményeket választottak: a tapasz és az Utrogestan is hosszúévekig alkalmazható. Az első ciklusoknál akkor is tartani kell a szedés megbeszélt rendjét, ha vérzegetés jön,legfeljebb érdemes a vérezgetést leállítani méhösszehúzóval és vérzéscsökkentővel. Néhány hónap után a menses naptár alapján lehet esetleg változtatni a napi adagokon, ha szükséges, de addigra legtöbbször megszokja a szervezet. Most még érdemesúgy folytatni, ahogy beállították.

Tisztelt Dr. Nő ! Lenne egy olyan kérdésem önhöz,hogy az én orvosom írt fel nekem Ergam cseppet de csak annyi van rá írva 3x15 cseppet kell szednem de fogalmam sincs hány napig! Azért kaptam mert már 8.napja tart a mestruáciom. Az lenne a kérdésem,hogy az egész üveggel bekell szedni ? Vagy csak addig szedjem amíg vérzek??Közben szedem misse fogamzásgátlót most kezdtem mestruációm első napján !

Addig kell szedni, míg vérzés van. A hatása a méhizomzat összehúzódásának segítése, így a vérkeringésből nem kerül vér a méhűrbe, viszont a szövettörmelék távozik. Minden vérzéskor lehet szedni néhány napig, ha szükséges. A vérnyomás emelkedése esetén kell csökkenteni az adagot.

Tisztelt Doktornö!
Nögyógyásznál levett törletekböl visszajött az eredmény: raoultella ornithinolytica, tudni szeretném,hogy ez mi-milyen fajta megbetegedés, mitöl van, mi okozza, komolyabb aggodalomra ad-e okot ?(tájékoztatást nem kaptam, csak receptet a növérkétöl), Macmiror 500mg hüvelykúpot kell használnom 14 napig. Páromat is ki kell vizsgáltatni? Válaszát elöre is köszönöm!

Aggódni ugyan nem kell, de lehetne egy kicsit erősebb antibiotikumot szedni szájon keresztül a partnerével együtt pl ( levofloxacin, de sok másra is reagál)
Biofilm képző formái is vannak, ezért az antibiotikumhoz érdemes nyákoldót szedni, mint mucopront.( tehát nemcsak hörghurutra jó) A biofilm képző baktériumok egy kocsonyás jellegű védőréteget képesznek maguk körül és így nem tudja megtámadni az antibiotikum vagy az immunitás. Sok húgyúti, nemi szervi kórokozóra jellemző a biofilm képzés, ezért is újul ki sok fertőzés az antibiotikum szedés ellenére. Konferenciákon gyakran van szó erről.

Köszönöm a választ Doktornő,de még mindig nem értem mit jelent,mitől van,mi ez ami kiderült a kenetből: raoultella ornithinolytica? Én értelmeztem rosszul a válaszát esetleg?

Ez egy elég ritka kórokozó a hüvelykenetben. Inkább legyengült emberek lélegeztető csövéből vagy más kapcsolt segédeszközből tenyészik ki. Hogy pontosan hogy került a hüvelybe, csak feltételezni lehet, de bárki hozzányúlhat olyan tárgyhoz amihez esetleg egy ápoló hozzáért. Nehéz megmondani azt is, hogy mennyire lehet ártalmas - valószínűleg nem. Ezért is javasoltak Macmirrort. Én átfutottam a külföldi irodalmat, amit az interneten találtam és ott is nagyon ritka baktériumnak írják és az előzőekben leírt kezelést javasolják.

Kedves Doktor Nő!
Lassan 2 éve szedem a Symicia fogamzásgátlót. Csütörtökön (2.hétben) elfelejtettem bevenni, amit péntek este vettem észre és akkor vettem be, de akkor mar éreztem hogy görcsölök. Szombat reggelre már meg is jött a menstruációm és ma reggelre múlt el. Ez lehetett attól hogy elfelejtettem bevenni a tablettát?
Köszönöm!

Szinte teljesen biztos, hogy a kihagyott tabletta okozta a vérzést.Ilyenkor a méhnyálkahártya szerkezete meár felbömlik, nem tud újra stabilizálódni és eltávozik. A védettség ilyenkor nem teljes, ki kellene egészíteni óvszerrel.

Tisztelt Doktornő!
Tavaly júliusban voltam legutóbb nőgyógyásznál, akkor nem észlelt semmit. 2 hete a menszesz köztes idejétől folyamatos barnázásom van. 4 műszakban dolgozom, lehet az is befolyásolja. Eddig nem volt semmi gond, ebben a hónapban kezdte el, szüntelenül. Mit tanácsol mit tegyek? Mi lehet a gond?

Köszönöm, Beatrix!

A túlterhelés is okozhatja a barnás pecsételést. Néha a méhszáj felületéről jön, mert egy enyhe folyás egy kicsit károsítja a hámot. Néha chlamydia fertőzés okozza a pecsételést, ami antibiotikumra szokott helyre jönni.

Tisztelt Doktornő!
A kezelőorvosom felírt Azi Sandoz tablettát és az lenne a kérdésem, hogy csökkenti-e a fogamzásgátló tabletta (Femilux) hatását? Ma szedem be az utolsó Azi Sandoz-t és szedem mellette a plabeco tablettát! Kell-e kiegészítő védekezés és, ha igen meddig?
18 éves vagyok aki 1 éve szed fogamzásgátlót!

Köszönöm: Valentina

Az Azi Sandoz és a drospirenon tartalmú fogamzásgátlók, mint a Femilux szedhetők együtt a hatás csökkenése nélkül. Az esetleges hasmenésre figyelni kell, ami azért fordulhat elő, mert a bélflóra károsodhat az antibiotikum hatására, ezért probiotikumot is szedni kell hozzá.

Tisztelt Doktor Nő!

Milyen peteérés serkentőt érdemes fogyasztani? Most d3 vitamint eszek napi 1-et 1000NE-set és merckformin 1000mg 1 et este ez az inzulinrezisztenciára van. Én ezt kiegészítettem erdei szederlevél teával és folsavval. Szintén IR javulása érdekében.

Ezek mellé milyen tablettát/teát/stb. érdemes akkor enni/inni/fogyasztani?

köszönöm!

Ezek közül egyik sem peteérés serkentő, az viszont igaz, hogyha vitaminhiány okozza a peteérés hiányát, akkor segíthet. Ha nincs peteérés hónapokon keresztül, akkor szükség van a nőgyógyász segítségére: hormonok, nemcsak nemi hormonok és peteérés serkentő tabletta. Eléggé hatékony szokott lenni, nem kell sokáig várni vele.

Kedves Doktor NŐ! 43 éves vagyok, pajzymirigy alulműködésre szedek gyógyszert már 7 éve és kb.9 éve van egy miómám, ami miatt erősebb a vérzésem menszesz idején. Megelégelve a hosszú és bőséges görcsölős menszeszeket a nőgyógyászom tanácsára felrakattam a Mirena spirált, a mi arra hivatott, hogy csökkentse a görcseimet és vérzést. Ez 2 hónapja történt. A felrakás után erős görcsös fájdalmaim voltak. Nem beszélve arról, hogy a felrakást követően még pár napig tartott a menszeszem, majd 1 hétig semmi, majd ismét "megjött" és azóta (5 hete)állandó jelleggel megmaradt a vérzés is...hol erősebb, hol gyengébb, és lett egy petefészek cisztám is, ami eddig nem volt. 1 hete voltam kontrollon, a nőgyógyász szerint ez még nem "vészes"..még "bele fér" nem beszélve arról, hogy ha a panaszaimat elmondom, akkor csak mosolyog rajtam és szerinte én túlaggódom...de én már tényleg kezdek aggódni, és már nagyon várom, hogy megszűnjön a vérzésem, a görcseim. Nagyon megnehezíti a mindennapjaimat...a munkámat. 4 napja szedem az orvos által felírt Norcolut tablettát napi 2X1, ha beveszem még jobban görcsölök, és a mai napon még intenzívebb a vérzésem, mint eddig. Nem tudom mit kellene tennem...már arra gondoltam, hogy megvállok ettől a "kütyü"-től. Annyira elegem van. Ön szerint mi tévő legyek? Válaszát előre is köszönöm. Gyöngyi.

A Mirena mellett sok nőnek van pecsételő vérzése akár 5-6 hónapig is. A görcsök és pecsételés miatt a recept nélkül kapható valamelyik diclofenac származékot érdemes szedni. A vérzés sokszor csökken az Ergam, Exacyltól és nagy adag C-vitamintól - még akkor is, ha a háttérben myoma van. Az a helyzet, hogy lehet, hogy még 2 hónap vérezgetés lesz - ez elég gyakori, de nem kóros. Azért van, mert még nem vékonyodott le a méhnyálkahártya eléggé. Ha ez megtörténik, évekig nem lesz vérzés.

Kedves Doktornő!

Szeretnék babát. /Első baba lesz./
A kérdésem az lenne, hogy melyik terhesvitamint ajánlaná amit már a tervezés ideje alatt eltudok kezdeni szedni? /én a Femobionra gondoltam/
Szedek fogamzásgátlót, amit áprilisban már nem veszek be, akkorra tervezem a vitamin szedésének elkezdését.

Köszönöm
Katona Évi

A Femibion jó gondolat, csak hamarabb kellene kezdeni, például most rögtön, ugyanis idő kell a raktáraknak, míg telítődnek, ha esetleg hiány lenne. A fogantatás időpontjában így nagyobb valószínűséggel lesz minden vitaminból és mikroelemből elég.

Tisztelt Doktornő!
49 éves múltam egy fél éve. Kb 7-8 hónapja rövidebbek a ciklusaim, 6-7 napra tolódik ki a menstruációm, és az elején a 2. és 3. napon erős a vérzésem, ami borzasztóan megvisel lelkileg, mivel a biztonság kedvért már incontinentia betétet használok. Időnként ( 1-1 menstruáció alkalmával) 1x, 2x vérömleny kilökődést tapasztaltam, ami után csöpögő vérzés, majd vérzéscsökkenés volt. Jelenleg , hormonpótló kezelésben részesülök Trisequens (5. csomag közepe), de a múlt hónapban a fehér tabletták mellé 1 szem Norcolutot is szedtem, és most is ott tartok. valamelyest csökkent a vérzésem, de 2 napig Ergam cseppet szedtem. Nőgyógyászom a hormonterápia befejezését és Esmya gyógyszer szedését javasolja, amitől véglegesen elmarad a menstruációm., majd lehet folytatni a hormonpótlást. UH lelet: 74x70x65 mm-es uterus, mellső falában 23x233 mm-es szövetszaporulat. Endometrium 8 mm, háromrétegű. Mko. norm nagyságú és szerkezetű ovárium. Kismedencében kóros nem látható. Douglas szabad. (Az utolsó menstruáció első napja: december 28. A vizsgálat ideje: január 7.) A megvastagodás nem a méhtestben van, nem nyomja befelé a méhet, mégis myomának minősül...és ebben az esetben Ön szerint indokolt az Esmya? A vélemények és tapasztalatok alapján szkeptikus vagyok vele szemben, és félek a mellékhatásoktól. Vagy célszerűbb lenne a hormonpótlást folytatni? Azt sem értem, hogy egy másik nőgyógyász kilátásba helyezte az abrasiót...miért? A méh testem egészséges, normális szerkezetű, nincs benne myoma, a mensesem pedig bár bő, de elmúlik. A héten önszántamból tumor-marker vizsgálaatra is megyek.
Előre is köszönöm megtisztelő válaszát.
Üdvözlettel:
Anikó

A 23x23mm nagyságú myoma mellett nyugodtan lehet szedni tovább a Trisequenst és minden hónapban ki kell egészíteni Norcoluttal, így nem fog nagyon megvastagodni a méhnyélkahártya, nem kell bő, darabos vérzésre számítani. Az Ergam és Exacyl továbbra is jót tesz minden vérzésnél, mert összehúzza a méhet. A vérzés idején ugyanis csak a méhnyálkahártya eredetű szövettörmeléknek kell távoznia. Ha elengedi magát a méh, akkor a nyitott ereken át a saját keringő vér is belefolyik, ennek a következménye és ezt a méhösszehúzó tudja megakadályozni. Néhány hónapon át a jelenlegi kezelését kellene szerintem folytatni, be fog állni a rendszer.

Kedves Doktornő! Az lenne a tiszteletteljes kérdésem, hogy: Milligrest tablettat szedtem 5 evig! Minden rendben volt a menstruaciommal, tavasszal abbahagytam, majd 6 honapi rendes mensi utan 4 honapra kimaradt a verzesem! A nogyogyaszom
Norcolut tablettat irt fel(10 napig 2*1 et)! Igy is volt majd 4 napra ra meg is jott a verzes! Ez most normalis? (Rakszures negativ, terhes sem vagyok, az orvos mindent rendben talalt!) most vervetelre kell mennem hormonvizsgalat miatt! Mi lehet a baj? Babat szeretnenk nagyon!

Előfordul, hogy kimarad a menstruáció kisebb idegesség, megterhelés hatására. A Norcolut igen jó hatású nemcsak a mehnyálkahártya leválasztásában, hanem javít is egyes hormonális problémákon, mint a prolaktin nevű hormon emelkedése. A hormon vizsgálat meg fogja mondani, hogy van-e valami eltérés, de sokszor semmi kóros nem derül ki. Érdemes havonta megnézni a peteérést termékenységi teszttel a ciklus közepén ( 12-13-14-15. napon ) Ha nem mutatna peteérést, akkor peteérés serkentőt érdemes szedni. De szerintem nincs itt semmi gond, csak egy kis idő kell.

Tisztelt Doktor Nő!

Pajzsmirigy alulműködèsem van a legutobbi eredmènyem a nőgyógyászom szerint rendbe volt 2,8 volt a tsh. Szedek napi 1 et az Euthyrox50 ből. Minden rendbe volt az elmult évben átlagosan tisztulással 10 naposak a vérzéseim,mire decemberbe nagyon bezavarodott valamitől. Kaptam a nőgyógyászomtól Norcolut nevű gyógyszert amit 21 napon àt kell szednem napi kettőt utána 7 nap szünet 8-dik napon kezdeni az uj levéllel. Azt mondta ahhoz,hogy eredmènyt érjünk el 3-4 hónapig szednem kell mert ha most abbahagyjuk újra bezavarodik. Decemberbe vègig pecsételő vérzésem volt a norcolut mellett. Aztán megjött a havim januárba elmúlt pontosan január 2-án. Teljesen kitisztulatam és tegnap óta megint pecsételő vérzésem van ami élénkpiros színű most. Ez mitől lehet? A gyógyszer csinàlja ezt? Nagyon kellemetlen nem szeretnèm ha nagyobb baj lenne.... Tudna nekem tanàcsot adni?

Üdvözlettel Tímea

Legjobb lenne megnézni a női hormonokat, nemcsak a TSH-t. Prolaktin, LH, FSH, ösztradiol, progeszteron és D vitamin. Ez utóbbi alacsony szintje is megzavarja a ciklust és a magas prolaktin is.

Tisztelt Doktor Nő!

A véleményét szeretném kérni, orvosnál is jártam de úgy érzem, nem vesznek igazán komolyan, ez teljes mértékig elkeserített. Amennyiben lesz egy kis ideje, kérem legyen olyan kedves, írja le gondolatait levelemmel kapcsolatban.
-gyakori alhasi fájdalom (ciklus 10. napját vérzést tapasztaltam/gynoplhilust használtam már 4-5. napja/ 14. naptól 4 napig enyhe alhasi görcsök, valamint a 22. naptól 3 napig erősebb fájdalom)
-menses alatt erős hüvelyi fájdalom(mintha a méhszájam lejjebb csúszna és feszítene) erős alhasi görcsökkel társulva.
-hangulatingadozások
-láz érzése
-és szexuális együttlét közben a hüvelybemenet körüli felduzzadás (akár egy vízhólyag)
panaszokkal kerestem fel nőgyógyászom aki felém fordulva csak annyit kérdezett mégis hogy van ennyi időm magamra? Nincs semmi bajom. Kérdésemre miszerint, ha ismét feldagadna a nemi szervem, vagy diszkomfort érzést tapasztalnék, mit tehetek? -csak annyit mondott, de nem lesz és ne tegyek fel ilyen bugyuta kérdéseket. Érdekelt volna, lehet-e latex allergiám, vagy hormonprobléma de már kérdezni sem mertem.
Elnézést, ha levelem hosszabbra nyúlt, vagy butaságot írtam! Várom válaszát

Kedves Meli!
A kérdések egyáltalán nem buták. Sajnos egyik-másik a magyar nőgyógyászat tankönyvben sincs leírva, így nem csoda, hogy nem tud válaszolni a doktor rá.
- A hüvelybemenet duzzadása az aktus természetes jelensége. Azért jön létre, mert a hüvelybemenetben és a csikló szárain a férfi nemi szervhez hasonlóan duzzadékony szövet van.( részletesebben olvashat erről egyik könyvemben ( Gyovai Gabriella: Szexuálfarmakológia Melánia 1995) Persze ha viszketés van, akkor lehet óvszer allergia.
- A ciklus közepén a peteéréskor gyakran fordul elő kevés vérzés és kismedencei fájdalom, ez is egészséges.
A ciklus alatt a méhszáj hol fentebb húzódik, hol lentebb van. Ennek figyelése is része a természetes fogamzásgátlásnak - amit egyébként nem ajánlok.
- A ciklus második felében létrejövő alhasi diszkomfort, puffadás és hangulati zavar a premenstruális szindróma része. Súlyosságától függően többféleképpen kezeljük. Üdvözlettel, dr Gyovai Gabriella

Kedves doktornő!
1,5 hónapja jártam Önnél, hogy babát szeretnénk a párommal. Sajnos az ovulációs tesztjeim negatívak voltak, így Ön az Inofemet és a Premens kapszulát ajánlotta az eddig is szedett Elevit mellé. Szerencsére december 30-án már sikerült pozitív ovulációs tesztet produkálnom, így bízom benne, hogy a baba is sikerült, mindez kiderül január 13-án, akkorra nem várom a menstruációmat. Kérdésem az lenne, hogyha megfogan/t a baba, akkor a premens szedése nem befolyásolja a fejlődését? Természetesen amíg nem tisztázódik, hogy várandós vagyok e, addig szedném, utána abba hagynám, de a közte lévő időben nem okozok kárt a magzatnak?
Válaszát Köszönöm!

A Premenset már nem kell szedni, ha pozitív a menoteszt, de az Inofolicot igen, sőt ilyenkor még ki szoktuk egészíteni az egyik gyógyszerrel, ami segít a terhességnek megmaradni. A babára a Premens sem ártalmas, szedje nyugodtan.

Tisztelt Doktor nő!
A véleményét szeretné kérni,2016.juliusában eü curetem volt. Vaszag nyálkahártya erőss darabos vérzés.Szöv tan:Hyperplasia simplex endometri sine atypia. 3 évvel ezelőtt is volt 1 ilyenem.52 évesvagyok. cüret után 2 hónapra megjött el is múlt. Majd októberben is megjött de 10 napig sem múlt el így visszamentem,Koromra való tekintettel Norculutot ítrak fel hogy folyamatosan szedjem 2x1 szemet.6 hónapon keresztül.Ma voltamgyógyszerfelíráson és uh-on . 7 mm vastag nyálkahártya 2 hónap gyógyszer szedés mellett. Az orvos azt mondta ez nem jó, lehetne vékonyabb, ha nem vékonyodik 2 -3 hónap múlva cütek és méh eltáv. Elvagyok keseredve. Még annyit figyeltem meg hogy kb 10 naponta barnás pecsételésem van 1 napig és a bal mellem is feszül. Válaszát előre is köszönöm.

Ha csak Norcolutot szedünk, akkor vékonyodik a méhnyálkahártya, de nem válik le, míg abba nem hagyjuk. A sorvadt nyálkahártya pedig pecsételget. Ilyen esetben érdemes egy kicsit változtatni a kezelésen, 2 hét gyógyszer nélkül, 2 hét gyógyszerrel. A 2 hét szünetben meg szokott jönni egy vérzés, leválik a méhynálkahártya, de mivel a Norcolut előkészítette, nem szokott olyan bő lenni, mint gyógyszerelés nélkül. Biztos, ami biztos, érdemes Ergam cseppet, mint méhösszehúzót és Exacylt, mint vérzéscsillapítót szedni a vérzéses napokban. A Norcolut adagját is lehet emelni a gyógyszeres 2 hétben, akkor még vékonyabb szokott lenni az a méhnyálkahártya, ami a szünetben leválik.

Tisztelt Doktor Nő!
A véleményét szeretném kérni az intim
mosakodókkal kapcsolatban. Érdekelne egy hozzá értő szakember mit gondol. Egy kis utána olvasgatás után, hogy mi lenne a megfelelő pH az intim terület tisztítására, ezt találtam:
Külső nemi szerv ph-ja savas és az enyhén lúgos között változik a terület függvényében. Átlagosan 4,8-8 között. A 7-9 közötti pH javasolt, ami megelőzi a gombák fejlődését, mivel azok savas környezetben szaporodnak. Na de mi a helyzet a bacikkal?
A belső nemi szerv savas. De az intim higiénés termékek ph-jának nincs hatása a hüvelyi ph-ra, mert az intim termékeket külsőleg alkalmazzuk, ezért azok csak korlátozottan érintkeznek a hüvely üregével, valamint a hüvely önszabályozza a sav szintjét.
Viszont akkor miért a sok savas intim mosó, ami állítólag megőrzi a savas ph-t, szükség esetén helyre állítja azt?  Tehát akkor savas vagy lúgos?

Bármilyen bőrfelületet enyhén savas vegyhatású termékkel kellene tisztítanunk. Legjobb lenne az arcunkon is ilyen "szappant " használni vagy kozmetikai lemosót. A gát területén azért fontos a savas vegyhatás, mert ez segíti leginkább a saját védekezését. Ha visszatérő gomba van, akkor a cukor-anyagcserét kell feltétlen megvizsgálni és antibiotikum mellé mindig gombaölő kapszulát íratni. Ha valakinek túl gyakran vannak bőrproblémái a gáton, akkor én a TENA cinkes krémét szoktam javasolni kiegészítő hámvédelem céljából, különösen a menstruációs betét alatti bőrre.

Jó napot kívánok kedves doktornő!Tanácsot szeretnék kérdezni,születésem óta meg van repedve egy véna az orromban kétszer már össze volt sütve de ha nagyon megfázok és sokat fújjom az orrom vérezni kezd.36hetes terhes vagyok és Félek hogy a szülés alatt mivel elég nagy erőltetessel jár elindul az orrom vére vagy szét pattan a véna...Kérdésem az lenne hogy ajánlotabb lenne a császár ilyen esetben vagy nagy baj nem történhet?Előre köszönöm válaszát!

A terhesgondozó szülész-nőgyógyász szakorvosának el kell küldenie fül-orr gégészhez, vagy egyenesen is mehet oda. Ő tudja véleményezni, hogy mennyire veszélyes az elváltozás. A fül-orr-gégész írásbeli orvosi javaslata szükséges ahhoz, hogy a szülés kezdetén azonnal a császármetszést válassza szülész akkor is, ha szülészeti ok egyébként erre nem lenne. Tehát érdemes lenne minél hamarabb elmennie a fül-orr-gégészhez.

Tisztelt Doktornő!
22 éves vagyok. Három éve PCOS vagyok, a bal petefészkemen. A jobb petefészkemet két éve egy ciszta miatt eltávolították. Két éve, hogy szedek Merckformin XR 500 mg-ot, négy hónapja pedig Mistral 2 mg/0,03 mg-os tablettát szedek.
Viszont nem tudom ez befolyásolja e a védelmet?

Tisztelettel Viktória

Nagyon jó választás ez az összeállítás. A petefészket nagyon jól megőrzi a továbbiakban és a fogamzásgátló hatás sem csökken a Merckformin hozzáadásával.

Tisztelt Doktornő!

18éves lány vagyok, rendszertelen vérzésem van(kb. ha egy évben megjön 3-4szer). Zsíros, pattanásos a bőröm mellé. Az Orvos Dande fogamzásgátló tablettát írt fel, várható javulás?

Lehetséges, hogy policisztás petefészek okozza a panaszokat. Ha így lenne, akkor is jó választás a Dandee. A petefészeknek is jót tesz és a bőr tüneteknek is.

Kedves Doktornő!
Leiden mutáció heterozigóta vagyok, (inzulinrerisztenciám és pajzsmirigy alul működésem is van) de más problémám nincs, 49 éves vagyok. Sok éve folyamatosan szedek Mercilont. Szedhetek-e még fogamzásgátló tablettát és ha igen milyent javasolna a doktornő, illetve még meddig. Ha viszont nem, helyette milyen megbízható fogamzásgátló módszert válasszak.
Köszönettel: Zsuzsanna

A Leiden mutáció miatt a fogamzásgátló nem a legjobb megoldás 49 évesen. Az egyik legjobb a sárgatesthormon tartalmú méhen belüli eszköz ( pl Levosert) Az inzulin rezisztencia és a később esetlen jelentkező hőhullámok miatt ezt még ki lehet egészíteni finomabb ösztrogénnel, mint a fogamzásgátlóban található. Ilyen van tabletta, tapasz és spray formájában. Ez hosszú távon jó megoldás lehetne

Kedves Gabriella!
IRem van. Az lenne a kérdésem, hogy akkor már PCOS is vagyok? Es hogy az uh-n látszana e? Mert nézték a petefészkeim hasin és hüvelyin is és annyit írtak, hogy J. ovarium norm. benne néhány kisebb tüsző. B. ovarium hasonló szerkezetű. Egyébként szénhidrát anyagcsere rendellenességet a mellékvesém rosszul működése okozza, és egészen idáig, pontos 28 +/-2 napos ciklusaim voltak mindig is, és peteérés jeleim is vannak.
Viszont egyik orvos azt mondta pcos vagyok a másik azt, hogy nem. Így meg nem tudom sajnos. Köszönöm!

Kedves Szilvia!
A policisztás petefészeknek ultrahangos és kémiai kritékiumai vannak ( ez utóbbit vérvétellel nézzük) Az ultrahangot a ciklus elején kell nézni és akkor mondhatjuk ki a diagnózist, ha mindkét petefészekben egyenként legalább nyolc, 10 mm-es átmérőt el nem érő ciszta vagy a petefészkek térfogata 10 ml-t meghaladja. Szabály szerint csak ekkor lehetne kimondani, hogy PCO. De ha a kis ciszták száma pl 5-6, akkor is ugyanúgy oda kell figyelnünk, pedig nem mondhatjuk rá szabály szerint, hogy PCO, főleg ha egyéb jelek is utalnak az elváltozásra. Ugyanúgy kell figyelni rá, kezelni és ellenőrizni. Tehát lényegében mindegy, hogy minek hívjuk, akkor is ugyanaz a kezelés.

Kérdezzen szakértőinktől
Urológia
Nőgyógyászat
Dermatológia
Asztma
hirdetés
Legnépszerűbb
Hírlevél
hirdetés